Album DescriptionAvailable in:
Az 1996-os The Score a Fugees második, egyben utolsó nagylemeze. Az albumon különböző stílusú sample-ök, és hangszerek széles skálája hallható. Megfigyelhetőek rajta az alternatív hip hop egyes elemei, amely az 1990-es évek közepének uralkodó műfaja volt a hiphop kultúrában. Az albumon hallható néhány vendégzenész: Rah Digga, Young Zee és Pacewon az Outsidaz'-ből, továbbá Omega, John Forté és Diamond D. Több kiadáson szerepel négy bónuszdal: a Fu-Gee-La három remixe, valamint egy rövid akusztikus dal, a Mista Mista Wclef Jean előadásában.
A lemez már megjelenésekor nagy kereskedelmi sikereket ért el: mind a Billboard 200-on, mind a Top R&B/Hip Hop albums listán az első helyig jutott. A Killing Me Softly, Fu-Gee-La és Ready or Not kislemezek is jelentős sikereket értek el a listán, ezzel elősegítve az együttes elismerését. 1997. október 3-án a The Score hatszoros platinalemez lett. A kritikusok is dicsérték az albumot, továbbá több kritikai listára felkerült. Szerepel a The Source 1998-as a 100 legjobb rapalbum listáján. 2003-ban 477. lett a Rolling Stone magazin Minden idők 500 legjobb albuma listáján. Szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben.
A Killing Me Softly dalért 1996-ban Grammy-díjat kaptak a legjobb R&B duó vagy együttes teljesítményért, míg az album a legjobb rapalbum kategóriában kapta meg a díjat.
User Album Review
In 1996 the Fugees, after the limited but respectable sales of their debut Blunted On Reality, released sophomore effort The Score to worldwide acclaim. It wasn’t long before their well-balanced blend of hip hop, pop, roots and R&B established Lauryn Hill, Wyclef Jean and Pras as global stars.
It begins inauspiciously with “Red Intro”, building with the laid-back “How Many Mics”, before bringing out the big pop guns and Lauryn’s mature yet spirited voice for “Ready Or Not”. Although the “Killing Me Softly” cover was, and remains, the record’s biggest hit, the highlight is undoubtedly "Fugee La". Combining awesome Salaam Remi production with exuberant turns by Wyclef and Hill - including her incredible eerie laughter at the midway point – it is the album’s centre.
“Family Business” is classic moody mid-nineties hip hop, “The Mask” utilizes smooth fretless bass and muted trumpet, and “No Woman No Cry” avoids becoming too R&B with the aid of acoustic guitar that can be likened to Ben Harper. The album ends with some interesting but inferior remixes and “Mista Mista” - an unsubtle, sentimental plea to a junkie to kick the habit. “Needle and The Damage Done” it ain’t.
The Fugees wear their influences on their sleeves both musically and lyrically, name-checking Santana and Bob Marley, artists who, like them, took their culture mainstream. At a time when communication and travel were going global, this was the ultimate eclectic post-modernist album - of Chinese food, cognac, Westerns, Kung Fu, sitars and reggae. No wonder it went multi-platinum, leaving its creators with the world at their feet.
Sadly, it was not to last. The group split and whilst Hill struggled with personal issues, Wyclef undertook a frenzy of inappropriate collaborations (Brian Harvey??) leaving this record as their last testament for posterity. Sure, it doesn’t sound quite as innovative as it did then, but blow the dust off, give it a spin and you’ll find plenty to enjoy.
External Album Reviews
None...
User Comments