(0 users) 
Cover NOT yet available in
Join Patreon for 4K upload/download access
Your Rating (Click a star below)
Track List
01) Good Morning
02) Say Goodbye
03) Little Broken Hearts
04) She's 22
05) Take It Back
06) After the Fall
07) 4 Broken Hearts
08) Travelin' On
09) Out on the Road
10) Happy Pills
11) Miriam
12) All a Dream
01) Good Morning
02) Say Goodbye
03) Little Broken Hearts
04) She's 22
05) Take It Back
06) After the Fall
07) 4 Broken Hearts
08) Travelin' On
09) Out on the Road
10) Happy Pills
11) Miriam
12) All a Dream
3:17
3:27
3:12
3:10
4:06
3:42
2:59
3:06
3:28
3:34
4:25
6:29
Data Complete
80%
Total Rating
80%Total Rating
(2 users)
Back Cover
CD Art
3D Case
3D Thumb
3D Flat
3D Face
3D Spine
First Released
2012
Jazz
Relaxed
Rock/Pop
---
---
Album
741,000 copies
Album Description
Available in:
A producer személye mellett jót ígér még a szokatlanul dögös (és még vicces is, nahát!) borító is, amit egy régi Russ Meyer-film, a Mudhoney (igen, innen vette a nevét a seattle-i zenekar is) plakátja inspirált. A lemez egyébként nem is indul rosszul: a Good Morningban van érdekes háttércsilingelés, szolid tábortűzi-gitározás, jól elhelyezett vonósok, valamint Norah Jones nem túl karakteres, de (mit is szokás ilyenkor írni? simogató? selymes? meleg? - legyen csak inkább ez:) kellemes és néha egészen cuki hangja. Magát a számot persze sokadik hallgatás után sem tudnám visszaidézni, de egyáltalán nem rossz hallgatni; ha például ez menne a stáblista alatta a moziban, én biztos megvárnám a végét. És ez nagyjából elmondható az egész lemezről is: sem érzelmi (azért az hallható, hogy Jones szíve olyan nagyon nem lett összetörve), sem pedig színvonalbeli kilengéseket, hullámzásokat nem nagyon találni, csöndesen, szerényen, visszafogottan folydogálnak a dalok egymás után, a többségükben gitár van, de valamelyikben talán zongora; néha vannak ilyen érdekesebb háttérzajok-szintik-effektek, néha meg nincsenek; előfordul, hogy dobolnak, de valamikor meg nem (a kicsit kakukktojás Say Goodbye-ban meg hiphop alap hallható. Amerikában vajon ismerik a Morcheebát?). Egyébként szépen-ízlésesen, időtlenül szól az album, össze van rakva, szokták ilyenkor mondani, vannak pontok, ahol talán az alt-country műfajmegjelölés sem tűnik olyan nagy hülyeségnek, csak hát sajnos pont maga a főszereplő, azaz Norah Jones nincs a helyzet magaslatán. Legtöbbször mintha csak minden meggyőződés, cél és koncepció nélkül dudorászna maga elé; ez akár jó is lehetne (például, ha tényleg ez lenne a koncepció), de itt nemhogy A-ból B-be nem jutunk el, hanem igaziból legtöbbször el sem indulunk, és igazából nem nagyon értem, miért; pedig az alap meglenne hozzá. Mert akad itt jó néhány figyelemreméltó momentum is: a régimódi gitár-hook a Happy Pillsben, a majdnem nagyra és fenségesre növő 4 Broken Hearts, a homályos-álomszerű Miriam, illetve a dream-popos After The Fall, meg még egy-két érdekesebb hangszerelési ötlet innen-onnan, illetve maga Jones is próbálja változatosan használni a hangját, már amennyire ez lehetséges. Szóval nem sok hiányzik ahhoz, hogy ez tényleg jó lemez legyen; éppen csak a dalok maradtak le valahogy.
User Album Review
On 2011’s Rome, singer Norah Jones, producer Brian ‘Danger Mouse’ Burton, guitarist Jack White and film score composer Daniele Luppi paid homage to old Italo-Western movies with twinkling chimes, twangy guitar riffs, and notable vocal performances. While many of the instrumentals held up without words, the concept album saw new life when Jones took to the microphone. If anything could be gleaned from the project, it’s that good things happen when she sings atop Burton’s arrangements.
On Little Broken Hearts, the two musicians explore the concept of heartbreak, investigating its unpleasant aspects with refreshing candour and sardonic wit. Albums about heartbreak certainly aren’t new, but Jones puts fresh spin on a familiar topic with lovelorn musings that are wistful and carefree, meditative and ebullient.
Good Morning, the album’s effective opener, is a delightfully sweet blend of airy synthesizers and melancholic strings, held together by Jones’ angelic falsetto. “I’m folding my hand,” the singer softly repeats over Burton’s oceanic production. She’s 22 carries a similar ventilated backdrop, but the result is a bit more pensive when paired with Jones’ gloomy deliberation: “You can throw away, every word I say.”
Then there’s the haunting Miriam, a morbidly sublime tune on which the singer threatens the woman with whom her man cheats. Here, Jones sings: “I’m gonna smile when I take your life.” Conversely, Happy Pills and Say Goodbye are cheery pop fare, on which the vocalist sings joyously about the break-up. Amid funky guitar grooves, Jones sounds playfully detached from said relationship.
Therein lays the success of Little Broken Hearts. Unlike other disheartened recordings, some of which are more sullen than others, Jones never sounds too depressed on this set. Instead, she keeps the mood fairly moderate amongst Burton’s fluid soundtrack, setting the pace with a wry bravado that makes this album a dynamic listen, even if she’s dumping a guy. Heartbreak is inevitable if you love hard enough, yet Jones and Burton make it enjoyable.
External Album Reviews
None...
User Comments
Available in:
A producer személye mellett jót ígér még a szokatlanul dögös (és még vicces is, nahát!) borító is, amit egy régi Russ Meyer-film, a Mudhoney (igen, innen vette a nevét a seattle-i zenekar is) plakátja inspirált. A lemez egyébként nem is indul rosszul: a Good Morningban van érdekes háttércsilingelés, szolid tábortűzi-gitározás, jól elhelyezett vonósok, valamint Norah Jones nem túl karakteres, de (mit is szokás ilyenkor írni? simogató? selymes? meleg? - legyen csak inkább ez:) kellemes és néha egészen cuki hangja. Magát a számot persze sokadik hallgatás után sem tudnám visszaidézni, de egyáltalán nem rossz hallgatni; ha például ez menne a stáblista alatta a moziban, én biztos megvárnám a végét. És ez nagyjából elmondható az egész lemezről is: sem érzelmi (azért az hallható, hogy Jones szíve olyan nagyon nem lett összetörve), sem pedig színvonalbeli kilengéseket, hullámzásokat nem nagyon találni, csöndesen, szerényen, visszafogottan folydogálnak a dalok egymás után, a többségükben gitár van, de valamelyikben talán zongora; néha vannak ilyen érdekesebb háttérzajok-szintik-effektek, néha meg nincsenek; előfordul, hogy dobolnak, de valamikor meg nem (a kicsit kakukktojás Say Goodbye-ban meg hiphop alap hallható. Amerikában vajon ismerik a Morcheebát?). Egyébként szépen-ízlésesen, időtlenül szól az album, össze van rakva, szokták ilyenkor mondani, vannak pontok, ahol talán az alt-country műfajmegjelölés sem tűnik olyan nagy hülyeségnek, csak hát sajnos pont maga a főszereplő, azaz Norah Jones nincs a helyzet magaslatán. Legtöbbször mintha csak minden meggyőződés, cél és koncepció nélkül dudorászna maga elé; ez akár jó is lehetne (például, ha tényleg ez lenne a koncepció), de itt nemhogy A-ból B-be nem jutunk el, hanem igaziból legtöbbször el sem indulunk, és igazából nem nagyon értem, miért; pedig az alap meglenne hozzá. Mert akad itt jó néhány figyelemreméltó momentum is: a régimódi gitár-hook a Happy Pillsben, a majdnem nagyra és fenségesre növő 4 Broken Hearts, a homályos-álomszerű Miriam, illetve a dream-popos After The Fall, meg még egy-két érdekesebb hangszerelési ötlet innen-onnan, illetve maga Jones is próbálja változatosan használni a hangját, már amennyire ez lehetséges. Szóval nem sok hiányzik ahhoz, hogy ez tényleg jó lemez legyen; éppen csak a dalok maradtak le valahogy.
User Album Review
On 2011’s Rome, singer Norah Jones, producer Brian ‘Danger Mouse’ Burton, guitarist Jack White and film score composer Daniele Luppi paid homage to old Italo-Western movies with twinkling chimes, twangy guitar riffs, and notable vocal performances. While many of the instrumentals held up without words, the concept album saw new life when Jones took to the microphone. If anything could be gleaned from the project, it’s that good things happen when she sings atop Burton’s arrangements.
On Little Broken Hearts, the two musicians explore the concept of heartbreak, investigating its unpleasant aspects with refreshing candour and sardonic wit. Albums about heartbreak certainly aren’t new, but Jones puts fresh spin on a familiar topic with lovelorn musings that are wistful and carefree, meditative and ebullient.
Good Morning, the album’s effective opener, is a delightfully sweet blend of airy synthesizers and melancholic strings, held together by Jones’ angelic falsetto. “I’m folding my hand,” the singer softly repeats over Burton’s oceanic production. She’s 22 carries a similar ventilated backdrop, but the result is a bit more pensive when paired with Jones’ gloomy deliberation: “You can throw away, every word I say.”
Then there’s the haunting Miriam, a morbidly sublime tune on which the singer threatens the woman with whom her man cheats. Here, Jones sings: “I’m gonna smile when I take your life.” Conversely, Happy Pills and Say Goodbye are cheery pop fare, on which the vocalist sings joyously about the break-up. Amid funky guitar grooves, Jones sounds playfully detached from said relationship.
Therein lays the success of Little Broken Hearts. Unlike other disheartened recordings, some of which are more sullen than others, Jones never sounds too depressed on this set. Instead, she keeps the mood fairly moderate amongst Burton’s fluid soundtrack, setting the pace with a wry bravado that makes this album a dynamic listen, even if she’s dumping a guy. Heartbreak is inevitable if you love hard enough, yet Jones and Burton make it enjoyable.
External Album Reviews
None...
User Comments
No comments yet...
Status
unlockedRank: External Links
